„A természetben értjük meg, hogy kik vagyunk”- Interjú Grecsó Krisztián íróval
A Bakonyt nemcsak gyönyörű tájnak, hanem a lelki és szellemi feltöltődésre is alkalmas helynek tartja Grecsó Krisztián. Az író korábban maga is sokat táboroztatott gyermekeket, ezért különösen nagy öröm volt számára, hogy a szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola erdei vándorait a Kőris‑hegyi Vajda Péter kilátótól a Odvaskői-barlangig kísérhette.
Erdei Vándor: Bakonybéltől nem messze, a Kőris-hegyen vagyunk, hamarosan megérkeznek az erdei vándortáborozók. Említetted, hogy a Bakonybél a szíved csücske, gyakran jársz ide?
Grecsó Krisztián: Igen, és mindig nagyon szívesen jövök azóta, hogy először itt jártam, és felolvasóestet tartottam a bakonybéli bencés monostorban. Valahogy a Bakony és Bakonybél lett nekem az, ahol a lelkiség és ahogyan a természethez viszonyulhat az ember, ennyire összeér. Ennek a tájnak van egy különös varázsa: arra hív, hogy akarj elemi része lenni, ne zavard meg, ne használd ki, hanem valamit adj is neki vissza.
EV: A természet és a túrázás vajon a gyermekeknek is adhat annyit, mint az útkereső, a mindennapok valóságából kiszakadni akaró felnőttek számára?
GK: Amíg Békéscsabán voltam könyvtáros, gyakran csatlakoztam egy ott rendszeresen kéktúrázó általános iskolás csoporthoz. Tőlük tudom, micsoda lelki, szellemi és edzettségbeli pluszt ad egy gyermeknek, ha maga mögött tudhatja az Országos Kék Túra teljes útvonalát, mire gimnáziumba kerül. Az Erdei Vándortáborok szerintem ehhez hasonló jelentőséggel bírnak. Fontos, hogy ezek a táborozó gyerekek kinyíljanak, és meglássák, hogy mi minden veszi őket körül. Ők ugyanakkor kötődéseikben és szociális érzékenységükben is egészen más oldalukat mutathatják itt meg. Én sokat táboroztattam gyerekeket: egy rossz tanulóról kiderülhet, hogy hihetetlenül kreatív és valójában egy közösségi ember, és ha egy perifériára szorult diák ebben az erdei környezetben megmutathatja magát, akkor később a közösségben, az osztályban betöltött szerepe is megváltozhat.
EV: Az Erdei Vándortáborozókat kísérő pedagógusoknak is az a tapasztalatuk, hogy ezek a táborok nagyon jó hatással vannak a gyerekekre, és sokszor egészen más oldalukról ismerik meg őket, mint az iskolában.
GK: Ráadásul mindez arra is visszahat, aki táboroztat. Téged is nevel, te is szembe tudsz nézni az előítéleteiddel, és persze hihetetlenül sok erőt és szeretetet kapsz vissza a gyerekektől. Ez a generáció semmivel nem jobb vagy rosszabb, mint a korábbiak. A gyerekeknek eleve őrületes mozgási energiájuk van, ezen túl pedig pontosan ugyanúgy rá tudnak csodálkozni a szabadságra és a közösségi élményekre, mint mi korábban. Érdekes módon az a gyerek, akit az iskolában szinte semmire nem lehet rávenni, itt könnyebben kinyílik. Ebben a környezetben sokkal hamarabb szabadulnak fel azok az energiák, amelyeket ha az oktatásban is használnánk, talán sokkal kevesebb fegyelmezési nehézség adódna.
EV: Tehát egyfajta szemléletformáló eszköz lehet az Erdei Vándortábor?
GK: Mindenképpen. Ezeknek a kiskamasz gyerekeknek van egy őrületes motorjuk: az ego. Számukra a világ eddig homogénnek, leírhatónak, megismerhetőnek tűnt, amiben meg tudták találni önmagukat is – mostanra azonban bebábozódnak, és ebben a bábban az ego forr, dolgozik. Meg akarják mutatni magukat, és ki akarják találni, hogy kicsodák ők valójában, ennek pedig az Erdei Vándortábor tökéletes terepe lehet. Ezekben a táborokban sokrétűen ér össze a nevelésnek, az oktatásnak, az emberré válásnak az az ókori görög, platóni ideája, hogy kijövünk ide, miénk a természet, és akkor itt, az erdő közepén, a fák közt talán könnyebben megértjük azt is, hogy kik vagyunk.
Grecsó Krisztiánnal az Erdei Vándortáborok bakonyi útvonalán készült kisfilm:
További érdekességek az Erdei Vándor Facebook-, illetve Instagram-oldalán: