Kövess minket
  /  Egyéb kategória   /  Csodás eredményeket értek el az Erdei Vándorok a tavalyi novella- és fotópályázaton!

Csodás eredményeket értek el az Erdei Vándorok a tavalyi novella- és fotópályázaton!

Büszkék vagyunk az Erdei Vándortáboros közösségre, ugyanis az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda által tavaly kiírt novella- és fotópályázaton a gyalogos jármódban nevezők közül négyen első, négyen második, ketten harmadik helyen végeztek, egy pályázó munkáját pedig különdíjjal jutalmazta a zsűri. Ezúton is gratulálunk nekik!

Az erdei vándoros színekben nevezők a novellapályázaton a háromból két kategória (középiskolás, általános iskolás) első helyét, két kategória (felnőtt, általános iskola) második helyét és két kategória (középiskolás, általános iskolás) harmadik helyét is elnyerték. A fotópályázaton pedig még ennél is jobb eredmények születtek: az összesen két kategóriából a felnőttben az első két helyezés, a diákból pedig mindhárom helyezés és a különdíj is erdei vándoros résztvevő zsebében landolt.

 

A díjnyertes alkotásokat az elkövetkező hetekben a Facebook- és az Instagram- oldalainkon is közzétesszük, úgyhogy figyeljétek, biztos szembejönnek majd veletek saját és társaitok művei! Még egyszer óriási gratuláció mindenkinek!

A teljes lista alább olvasható:

Novellapályázat

Felnőtt kategória:

  • 2. hely: Nagyné Egri Edit

Középiskola kategória:

  • 1.hely: Nagy Anna

Általános iskola kategória:

  • 1.hely: Major Gábor
  • 2.hely: Kovács Anna
  • 3.hely: Orosz Lili

 

Fotópályázat

Felnőtt kategória:

  • 1. hely: Bácskai Péter
  • 2. hely: Gellért Katalin

Diák kategória:

  • 1.hely: Birkás Luca
  • 2. hely: Marádi Gergő
  • 3. hely: Zsupos Tibor

Különdíj:

  • Földvári Edit

További érdekességek az Erdei Vándor Facebook-, illetve Instagram-oldalán:

https://www.facebook.com/ErdeiVandor/

https://www.instagram.com/erdeivandor/