Kövess minket
  /  Egyéb kategória   /  Biztonságban az Erdei Vándortáborban

Biztonságban az Erdei Vándortáborban

A mostani nyári Erdei Vándortáborokban a természetjárás, a hazai erdők megismerése, a környezeti nevelés és a zöld gondolkodásmód mellett az egészség és a higiénia is kiemelt téma. Ez természetes, hiszen a koronavírus miatt idén a járványügyi szabályokkal is kiegészül a tábori házirendünk.

A táborvezetők, a táborhelyek üzemeltetői és mi szervezők is már az előkészületek során megteszünk mindent, hogy a táborozás alatt biztonságban érezzétek magatokat. Első lépésként összeállítottunk nektek egy „Erdei Vándor-kisokost”, ami a vándortáborok során betartandó egészségügyi óvintézkedéseket tartalmazza. Ezek a következők:

  • A tábor elején mindenkitől kérni fogunk egy nyilatkozatot, ami rögzíti, hogy az elmúlt két hétben nem jelentkeztek nálatok koronavírus-fertőzésre utaló jelek.
  • Ha a tábor előtt lázasak vagytok vagy vírusfertőzésre utaló tüneteket észleltek magatokon, akkor ne gyertek el! A táborozás elején ugyanis mindenkinél lázat mérünk, és aki lázas, az sajnos nem vehet részt a táborban. Tudjuk, hogy nagyon vártátok a tábort, de a legfontosabb a saját és mások egészsége!
  • Minden Erdei Vándor alapcsomagja kiegészül egy-egy maszkkal és kézfertőtlenítővel. Ezeket bátran, minél többször használjátok!
  • Minden tábor elején egy tájékoztató keretében hívjuk fel a figyelmet a személyi higiénével kapcsolatos szabályok betartására. Rövid, hasznos és tömör lesz, úgyhogy mindenképp figyeljetek oda! J
  • Minden táborhelyen találtok kézfertőtlenítő állomásokat, amiket érdemes napjában többször is használni. De az eddigieknél is fontosabb most az étkezések előtti alapos, szappanos kézmosás.
  • Evés közben sem kell aggódnotok, ugyanis az evőeszközöket a járványügyi előírásoknak megfelelően mosogatjuk el, ahol nincs lehetőség erre, ott pedig egyszer használatos evőeszközöket biztosítunk. Ezek természetesen környezetbarát, lebomló anyagból készülnek.
  • Nyugodtan használhatjátok a közös helyiségeket és a közös használatra biztosított szabadidős- és sporteszközöket, ugyanis a táborhelyeken rendszeresen fertőtlenítő takarítást végzünk, és a felszereléseket is vírusölő szerrel kezeljük.
  • A sátrak és a tábori ágyak tisztasága miatt sem kell aggódnotok, ugyanis az előző évekhez hasonlóan minden turnus után alapos takarítást végzünk, hogy kizárjuk a fertőzés lehetőségét.
  • Tudjuk, hogy a szülők is imádják az Erdei Vándortáborokat, de most lehetőleg ne látogassák meg a gyerekeket!
  • Ha a táborban, vagy a tábor után rosszul érzitek magatokat, azonnal szóljatok a táborvezetőnek!
  • A legfontosabb pedig, hogy figyeljetek oda egymásra, és érezzétek nagyon jól magatokat!

Láthatjátok, hogy arra törekszünk, hogy a lehető legbiztonságosabbak legyenek az Erdei Vándortáborok. Titeket is arra kérünk, figyeljetek magatokra és egymásra – higgyétek el, együtt, egy közösséget alkotva így is nagyon jó lesz erdei vándornak lenni!

Hiszen tudjátok, #együttsikerül!