Kövess minket
  /  Egyéb kategória   /  Sikerrel zárult az Erdei Vándortábor

Sikerrel zárult az Erdei Vándortábor

Idén is nagy népszerűségnek örvendett, sikerrel zárult az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált Erdei Vándortábor Program, amire – a vírushelyzettől függetlenül – a tavalyinál is több résztvevő jelentkezett. A június közepe és augusztus második fele közötti időszakban hazánk erdeibe közel 4000 diák és kísérőik indultak táborozni, csaknem 160 csoportban, 9 útvonalon, egy hét alatt 50-90 kilométert megtéve. A sajátos egészségügyi helyzetre tekintettel a szervezők a táborozás fókuszában lévő zöld szemléletformálás mellett kiemelt figyelmet fordítottak a járványügyi szabályok maradéktalan betartására, a táborozók biztonságára.

 

A vándortáborozás során a diákok – felső tagozatosok, illetve középiskolások – az erdővel együtt élve, személyes élményeken keresztül ismerkedhettek meg a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-Hegyhát, a Zemplén, valamint idén először a Vértes és a Zselic természeti kincseivel és kulturális értékeivel. Az egyes útvonalakat kiépítő állami erdőgazdaságok által szervezett erdei iskolai programok pedig lehetőséget biztosítottak arra, hogy tovább bővítsék természet- és honismeretüket.

A természetjárás és a sport, valamint az azon keresztül megvalósuló egészség- és környezettudatos életmód kialakítása, támogatása folytán az erdei vándortáborozás kifejezetten „zöld” programnak tekinthető, aminek a fókuszában a résztvevők környezettudatos szemléletének elmélyítése állt. Túráik során a vándorok minimális ökológiai lábnyomot hagytak maguk után. Az étkezéseikhez szükséges hozzávalók újrahasznosítható, illetve tartós csomagolóanyagokból készültek. Így például eldobható nejlonzacskó helyett vászonzsákot, PET-palack helyett újra tölthető kulacsot használtak. Egyúttal figyelmet fordítottak a szelektív hulladékgyűjtésre, valamint a tudatos energia- és vízhasználatra is, egyes útvonalakon pedig nem volt csomagszállítás, a táborozók maguk vitték a csomagjaikat, ezzel is csökkentve a kísérő autók közlekedéséből származó károsanyag-kibocsátást.

Idén az első táborok mind a kilenc útvonalon jelképes faültetéssel kezdődtek. Az összesen 17 darab őshonos fa elültetésével a szervezők nem titkolt célja volt, hogy ily módon is felhívják a diákok figyelmét a klímavédelem fontosságára, amiben a fák és a fenntartható erdőgazdálkodás kulcsfontosságú szerepet játszanak. Fontos üzenetet hordozott az ültetett fajok kiválasztása is, ami az adott termőhelynek megfelelő őshonos fa volt, így a változatos erdők kialakítását jelképezte. Példának okáért a zempléni útvonalon az év fájának választott tatár juhart, a Zselicben pedig egy vadcseresznyefát ültettek.

Idén – az új vértesi és zselici útvonalakon túl – nóvumnak számított az is, hogy az eddigi kizárólag csoportos jelentkezés mellett már egyénileg is lehetett a programhoz csatlakozni. Ez a kezdeményezés különösen jól sikerült, így a szervezők a jövőben több egyéni csoport indítását is tervezik.

 

Az vándortáborozáshoz kapcsolódóan az Országos Erdészeti Egyesület a Testnevelési Egyetemmel közösen akkreditált „Gyalogos vándortábor-vezető” továbbképzést szervez a pedagógusok számára. A járvány miatt tavasszal elmaradt elméleti foglalkozásokat augusztus 24-től kezdődően online tartják meg a résztvevő mintegy 250 pedagógus számára, majd szeptembertől az erdőgazdaságok erdei iskoláiban zajlik a terepi gyakorlati képzés. A korábbi tanfolyamokkal együtt így már mintegy 1300 képzett pedagógus készülhet a következő évi erdei vándortáborokra.

A Vándortábor Programot – amelyhez az élményeket bemutatandó novella-, vers- és fotópályázatot is meghirdettek a fiatalok számára – az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda koordinálja. A gyalog teljesíthető Erdei Vándortáborok mellett Bringás és Vízi Vándortáborok is zajlottak, és idén először Zarándoktábor is indult.

Erdei Vándortábor számokban

  • A 9 útvonal teljes hossza mintegy 700 km.
  • A mintegy 4000 résztvevő idén összesen 289.725 kilométert gyalogolt, ez a táv az Egyenlítő hosszának a hétszerese.
  • A 9 útvonal átlagos szintkülönbsége 1864 méter. Ha valaki az összes útvonalat végigjárja, akkor 16773 méter szintkülönbséget tesz meg. Ez olyan, mintha kétszer megmászta volna a Mount Everestet.
  • A 9 útvonal közül a legtöbb táborozó – 575 fő – a Pilisben járt.
  • A szervezők összesen 28 táborhelyet építettek ki.
  • Az idei szezonra 6 új fedett közösségi tér, 12 erdei asztal-pad garnitúra és 4 új tűzrakó hely készült.
  • Az Erdei Vándortábor Programot az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja, az egyes útvonalak működtetését pedig a helyi állami erdőgazdaságok végzik, így részt vesz a programban a Bakonyerdő Zrt., az EGERERDŐ Zrt., az ÉSZAKERDŐ Zrt., az IPOLY ERDŐ Zrt., a Mecsekerdő Zrt., a Pilisi Parkerdő Zrt., a SEFAG Zrt., a Szombathelyi Erdészeti Zrt. és a Vérteserdő Zrt.