Mi a Vándortábor Program célja?
A Vándortábor Program célja a természetjárás és a sport, valamint az azon keresztül megvalósuló egészség- és környezettudatos életmód megismertetése, népszerűsítése a felső tagozatos és középiskolás fiatalok körében.
Kiemelt cél továbbá a vándortáborokat szervező pedagógusok ösztönzése, segítése, továbbképzés szervezése számukra, valamint a nyári táboroztatási időszakban végzett nevelő munka anyagi elismerése.
A Vándortábor Program gyalogosan, vízen, kerékpáron vagy zarándoklat kereten belül bejárható útvonalakat kínál, amelyek teljesítése során a diákok megismerkednek az adott térség természeti és kulturális értékeivel, és életre szóló közösségi élményben lehet részük.
A Vándortábor Program egészével a www.vandortabor.hu oldalon ismerkedhetnek meg.
Miről szól az Erdei Vándortábor Program?
Az erdei vándortáborok gyalog teljesíthető, egyhetes táborok. A csoportok 7 nap alatt 50-90 kilométert tesznek meg, és jellemzően kétnaponta váltanak táborhelyet.
Az erdei vándortáborok során a diákok testközelből ismerkedhetnek meg Magyarország erdeivel, miközben a természetben élnek át személyes élményeket. Az erdei iskolai programok segítséget nyújtanak természet- és honismereti tudásuk bővítéséhez, mivel a túrák során kulturális és történelmi emlékeket kereshetnek fel. Az erdei vándortáborok kifejezetten „zöld” táborok: nagy figyelmet fordítunk arra, hogy minél kisebb legyen az erdőben hagyott ökológiai lábnyomunk, és a diákok környezettudatosabbá váljanak a táborozás végére, az útjuk során elsajátított környezettudatos szemléletnek köszönhetően.
Az erdei vándortáboroknak fontos közösségépítő szerepe is van. Külön értékük, hogy a közös túrázásnak, a közösségi élménynek a pedagógusok és kísérők is részesei.
Ki szervezi az erdei vándortáborokat?
Az Erdei Vándortábor Programot az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja. Az egyes útvonalak működtetését a helyi erdőgazdaságok szakemberei végzik, így részt vesz a programban a Bakonyerdő Zrt., az EGERERDŐ Zrt., az ÉSZAKERDŐ Zrt., az IPOLY ERDŐ Zrt., a Mecsekerdő Zrt., a Pilisi Parkerdő Zrt., SEFAG Zrt., Szombathelyi Erdészeti Zrt., Vértesi Erdő Zrt. és a Zalaerdő Zrt.
A Vándortábor Programot az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatja.
Mikor zajlanak az erdei vándortáborok?
Az első egyhetes turnus a tanév végeztével indul. Ezt követően az augusztus 18-ig tartó időszakban útvonaltól függően eltérő, de jellemzően hétfő, szerda és pénteki napokon indulhatnak a csoportok a tizenkét útvonalon. A konkrét indulási napok a www.erdeivandor.hu/utvonalak oldalon találhatók.
Milyen útvonalakon lehet vándortáborozni?
Az erdei vándortáborok jelzett túraútvonalakon haladnak a csoportok, ahol egy hét alatt 50-90 kilométert tesznek meg.
Az erdei vándortáborok során az alábbi tájegységek járhatók be:
– Erdei vándortábor a Bakonyban
(nehézség: közepes; hossz: ~72 km; táborhelyek száma: 3; csomagszállítás: van)
– Erdei vándortábor a Balaton-felvidéken
(nehézség: közepes; hossz: ~70-78 km; táborhelyek száma: 3; csomagszállítás: nincs)
– Erdei vándortábor a Börzsönyben
(nehézség: közepes; hossz: ~50-86 km; táborhelyek száma: 4; csomagszállítás: nincs)
– Erdei vándortábor a Bükkben
(nehézség: nehéz; hossz: ~66 km, táborhelyek száma: 3; csomagszállítás: nincs)
– Erdei vándortábor a Mátrában
(nehézség: nehéz; hossz: ~59-69 km; táborhelyek száma: 3; csomagszállítás: van)
– Erdei vándortábor a Mecsekben
(nehézség: közepes; hossz: ~80 km; táborhelyek száma: 3; csomagszállítás: van)
– Erdei vándortábor a Pilisben
(nehézség: közepes; hossz: ~76-83 km; táborhelyek száma: 3; csomagszállítás: van)
– Erdei vándortábor a Vasi-Hegyháton
(nehézség: közepes; hossz: ~72 km; táborhelyek száma: 3; csomagszállítás: van)
– Erdei vándortábor a Vértesben
(nehézség: közepes; hossz: ~69-81 km; táborhelyek száma: 3; csomagszállítás: nincs)
– Erdei vándortábor a Zemplénben
(nehézség: közepes; hossz: ~67-91 km; táborhelyek száma: 3; csomagszállítás: van)
– Erdei vándortábor a Zselicben
(nehézség: közepes; hossz: ~84 km; táborhelyek száma: 3; csomagszállítás: van)
– Erdei és vízi vándortábor a Dél-Zalában
(nehézség: közepes; gyalogos hossz: ~30-40 km; táborhelyek száma: 3; csomagszállítás: van,
egyedi létszámkorlát: minimum 15+2 fő, maximum 22+3 fő!)
A részletes útvonalleírások a www.erdeivandor.hu/utvonalak oldalon olvashatóak.
Kik jelentkezhetnek az erdei vándortáborokra?
Felső tagozatos és középiskolás diákok (5-12. évfolyam) csoportjai a következő intézmények, személyek szervezésében:
– alapfokú köznevelési intézmények (beleértve az egyházi, önkormányzati és alapítványi fenntartású intézményeket is);
– középfokú oktatási intézmények (beleértve az egyházi, önkormányzati és alapítványi fenntartású intézményeket is);
– szakképző intézmények;
– civil szervezetek (pl. szövetségek, egyesületek, alapítványok), amelyek képzési, ifjúsági, természetjáró, sport vagy környezetismereti tevékenységet folytatnak;
– egyházak és egyházi jogi személyek, amelyek képzési, ifjúsági, természetjáró, sport vagy környezetismereti tevékenységet folytatnak;
– nem intézményi/civil szervezeti hátterű, de gyalogos vándortábor-vezető képesítéssel rendelkező pedagógusok.
A fenti csoportos lehetőségeken felül az Erdei Vándortábor Program egyéni jelentkezésre is lehetőséget biztosít a felső tagozatos és középiskolás korosztály számára az erre kijelölt turnusokba.
Egy személy, illetve intézmény vagy szervezet maximum 2 csoport számára adhat le jelentkezést.
Mik a jelentkezés feltételei?
Felső tagozatos és középiskolás diákok csoportja jelentkezhet az alábbi feltételek szerint:
– Minden csoportban legyen legalább egy „gyalogos vándortábor-vezető” tanúsítvánnyal rendelkező kísérő.
– A csoport minimális létszáma 20 diák és 2 felnőtt, maximális létszáma 36 diák és 4 felnőtt.
– A vándortábor résztvevői rendelkeznek a szülő/törvényes képviselő által aláírt adatvédelmi és egészségügyi nyilatkozattal.
(Az ehhez szükséges nyilatkozatmintákat az Országos Erdészeti Egyesület biztosítja. Az aláírt nyilatkozatokat a tábort szervező pedagógus köteles összegyűjteni, és a táborozás elején az Országos Erdészeti Egyesület képviselőjének átadni. A nyilatkozatok nem lehetnek korábbiak a táborozás megkezdését megelőző négy napnál!)
A jelentkezéseket az Országos Erdészeti Egyesület a foglalás sorrendjében fogadja és rögzíti.
Hány fős csoportok jelentkezhetnek az erdei vándortáborba?
Egy csoport minimális létszáma 22 fő, azaz 20 diák és 2 kísérő.
A csoportok legnagyobb létszáma 40 fő, azaz 36 diák és 4 kísérő.
Egy csoportba különböző életkorú diákok is jelentkezhetnek.
Hány kísérővel indulhatnak a csoportok?
Kísérők 18. életévüket betöltött személyek lehetnek, az alábbi, kötelezően meghatározott létszámban:
20 gyermek esetén: 2 fő;
21-30 gyermek esetén: 3 fő;
31-36 gyermek esetén: 4 fő.
A fenti meghatározott létszámban a kísérőknek nem kell részvételi díjat fizetniük.
A kísérők közül legalább egy főnek olyan gyalogos vándortábor-vezető személynek kell lennie, aki legkésőbb a tábor megkezdéséig a Testnevelési Egyetem akkreditált „Gyalogos vándortábor-vezető” továbbképzésén (további információ: www.erdeivandor.hu/kepzes) tanúsítványt szerzett.
Táborszervező lehet középfokú gyalogos (bronzjelvényes) MTSZ-túravezető vagy annál magasabb képesítéssel rendelkező személy is, de őt nem illeti meg az akkreditált „gyalogos vándortábor-vezető” képzést végzett személyeknek járó táborvezetői díjazás.
Egy csoportnak a kísérőkön felül is lehetnek felnőtt tagjai, de a csoport egészét tekintve – a kísérőket is beleértve – nem haladhatja meg a felnőttek száma a résztvevő diákok számát. A kísérőkre vonatkozó részvételi díj-mentesség és a képzett táborvezetőknek kínált táborvezetői díj a kísérőkön felüli felnőtt résztvevőkre nem vonatkozik.
Hol lehet jelentkezni?
Jelentkezés a www.erdeivandor.hu honlap online felületén keresztül lehetséges 2024. január 15. 20:00-tól április 30. 10:00-ig.
Jelentkezéshez előzetes regisztráció szükséges az oldalon, melyre már most is van lehetőség a „belépés” menüpontot választva.
Mikor lehet jelentkezni?
A jelentkezési időszak 2024. január 15. 20:00-tól április 30. 10:00-ig tart.
Hogyan lehet jelentkezni?
Az erdei vándortáborokra a csoportot vezető képzett pedagógusok, túravezetők tudnak jelentkezni a honlapon keresztül, az alábbi lépéseket követve:
- Regisztráció a www.erdeivandor.hu oldalon a „belépés” menüponton keresztül
- Belépés
- Útvonal kiválasztása
- Szabad indulási dátum foglalása az adott útvonalon
- Oktatási intézmény esetében az intézmény nevének és OM azonosítójának megadása, civil szervezet esetében a szervezet nevének és székhelyének megadása.
A jelentkezést követően munkatársaink e-mailben felveszik a kapcsolatot a csoport vezetőjével, aki felhasználói fiókjából tudja elvégezni a táborszervezés következő lépéseit. (Pl. névsor kitöltése, nyilatkozat minták letöltése stb.)
Jelentkezést csak Gyalogos vándortábor-vezető képzettséggel rendelkező személy vagy legalább középfokú (bronzjelvényes) MTSZ túravezető adhat le. Amennyiben a táborvezető nem rendelkezik gyalogos vándortábor-vezető képesítéssel, a jelentkezés leadásával vállalja az ehhez szükséges pedagógus-továbbképzés elvégzését a táborozás megkezdéséig.
Milyen további teendők vannak jelentkezést követően a tábor megkezdéséig?
Az útvonal-kiválasztás és az időpontfoglalás után a tábor kezdetéig még az alábbi lépéseket kell megtennie a csoportot vezető pedagógusnak, túravezetőnek:
- Számlázási adatok megadása
- A foglalás véglegesítéséhez szükséges lemondási díj elutalása (14 napon belül)
A lemondási díj megfizetése az időpontfoglalás véglegesítéséhez szükséges, és a részvételi díj összegébe beleszámít. A lemondási díj a tábor visszamondása esetén nem kerül visszautalásra! - Hozzájárulási nyilatkozat feltöltése (oktatási intézmény vagy civil szervezet esetén)
- A résztvevők adatainak megadása (2024. április 30-ig)
- Szerződéskötéshez szükséges pedagógusi nyilatkozat kitöltése (gyalogos vándortábor-vezető képesítéssel rendelkező pedagógusok illetve nem pedagógusok esetében, 2024. május 31-ig)
- A résztvevők adatainak véglegesítése (2024. május 31-ig)
- A fennmaradó összeg elutalása (2024. május 31-ig.)
A fentiekhez szükséges információk, szerződés- és nyilatkozatminták a felhasználói fiókból lesznek elérhetőek a regisztrációt és az időpontfoglalást követően.
Mennyibe kerül az egy hetes Erdei Vándortábor?
Az erdei vándortáborok részvételi díja 46 000 Ft/fő.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az erdei vándortáborokba jelentkező, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 67/A. §-a alapján hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűnek minősülő diákok kedvezményes, 23.000 Ft/fő részvételi díjra jogosultak.
A kedvezményes részvételi díj igénybevétele érdekében a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű jelentkezők kötelesek hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetüket alátámasztó közokiratot a csoportot vezető személy részére bemutatni.
A kedvezményes részvételi díj érdekében a csoportot vezető személynek bemutatott közokiratot az OEE részére továbbítani akkor szükséges, ha az OEE erre a csoportot vezető személyt külön felhívja.
A vándortáborban kísérőként résztvevő személyek (a felhívás alapján meghatározott számban) mentesülnek a részvételi díj fizetése alól.
Hogyan kell a részvételi díjat befizetni?
A részvételi díj csoportos befizetéséről a táborszervező személynek kell gondoskodnia. A befizetés minden esetben átutalással történik az Országos Erdészeti Egyesület jelentkezési felületen jelzett bankszámlaszámára.
A befizetéshez kérjük, hogy:
- jelentkezzen be a fiókjába
- lépjen a „Táboraim” menüpontra
- válassza ki a befizetni kívánt tábort és kattintson a sor végén látható szerkesztés ikonra (zöld gomb, toll ikon)
- a tábor áttekintésénél válassza a bal oldalon található „befizetések” lehetőséget
- kövesse a rendszer által felajánlott lépéseket
A részvételi díjat két részletben kell befizetni:
– Az időpontfoglalástól számított 14 napon belül, de legkésőbb április 30-ig 150 000 Ft lemondási díjat kell fizetni. (Aki április 16-a után jelentkezik, annak már nem áll rendelkezésére a 14 napos befizetési határidő, így nekik az április 30-i határidő él a lemondási díj befizetésére! Az előleg összege a csoport létszámától független.)
A lemondási díj megfizetése az időpontfoglalás véglegesítéséhez szükséges, és a részvételi díj összegébe beleszámít.
Felhívjuk figyelmét, hogy a lemondási díj a tábor visszamondása esetén nem kerül visszautalásra! A lemondási díjat visszamondás esetén csak különleges helyzetekben utalja vissza Egyesületünk, amennyiben annak indokait megalapozottnak találja. A tábor minimum létszámának nem elérése és ennek következtében a tábor meghiúsulása nem számít különleges helyzetnek!
– A részvételi díjak fennmaradó összegét legkésőbb május 31-ig kell befizetni. (A fennmaradó összeg megállapításakor a teljes részvételi díjból vonjuk le a lemondási díjként befizetett összeget. Példa: 20 gyermek és 2 kísérő esetén a lemondási díj 150 000 Ft, míg a fennmaradó összeg 770 000 Ft.)
Kérjük, hogy a táborok pénzügyeit mindig a jelentkezési felületen keresztül intézze, mert a rendezést igénylő pontos összeg és a helyes számlaszám is itt kerül feltüntetésre!
Mit tartalmaz a részvételi díj?
– Szállás 6 éjszakára kiépített sátortáborban vagy gyermek- és ifjúsági táborban.
– A megérkezés napján vacsorától a hazautazás napján ebédig napi háromszori étkezés, amiből egy meleg étkezés. (A speciális étkezési igények teljesítéséről külön bekezdésben talál információkat, ha a csoportjában bárki érintett ételérzékenység terén, kérjük, tájékozódjon a részletekről.)
– Útikalauz füzet, amely az adott útvonal természeti értékeit, kulturális és történelmi vonatkozású helyeit és a napi túraútvonalakat mutatja be a diákoknak, érdekesen és közérthetően.
– Kezdőcsomag, amely tartalmazza az útikalauz füzetet, illetve logózott pólót, kulacsot és vászonzsákot.
– A www.erdeivandor.hu oldalon feltüntetett szabadidős programok díját.
– Csomagok szállítása a táborhelyek között azon útvonalak esetében, amelyeknél a felhívásban ez jelezve van.
A részvételi díj nem tartalmazza a vándortábor kiinduló pontjára történő odautazás és a záró pontról való hazautazás költségét!
Utazási kedvezmény
A márciusban bevezetett nagyon kedvező utazási tarifák miatt táborainkba idén külön utazási kedvezményt nem biztosítunk.
Hogyan lehet egyénileg, csoport nélkül jelentkezni?
Az Erdei Vándortábor Program lehetőséget kínál egyéni jelentkezésre is azoknak a felső tagozatos és gimnazista diákoknak, akiknek a környezetében nem indul intézményi, civil szervezeti vagy magánszervezésben erdei vándortábor.
Az egyéni jelentkezők számára elérhető turnusok megtekintésére és jelentkezésre a www.erdeivandor.hu honlap „egyéni jelentkezés” menüpontján keresztül nyílik lehetőség 2024. március 1-től május 31-ig.
Lemondás esetén visszakapom a részvételi díjat?
A tábor kezdőnapját megelőző 7. napig van lehetőség a résztvevők számának módosítására. Ezt követően már sajnos nem áll módunkban a részvételi díjat visszafizetni.
A teljes tábordíj befizetése után hogyan tudom módosítani a névsort?
A teljes tábordíj beérkeztét követően a rendszer megakadályozza a névsor szerkesztését. Amennyiben mégis változás történne a résztvevők adatiban vagy létszámában, vegye fel a szervezőkkel a kapcsolatot az [email protected] címen.
Csoportlétszám változás esetén ügyeljen rá, hogy a kísérők száma a módosítás után is megfeleljen az előírtaknak!
Miért éri meg Erdei Vándortábort szervezni?
A vándortáborban kísérőként résztvevő személyek (a felhívás alapján meghatározott számban) mentesülnek a részvételi díj fizetése alól.
A kísérők közül a képzett „gyalogos vándortábor-vezető” személyek ezen felül bruttó 130 000 forint táborvezetési díjra jogosultak.
Az Erdei Vándortábor Program egyben a legtöbb szervezési feladatot is átvállalja a csoportvezető és kísérő pedagógusoktól, hiszen kialakított útvonalat, választható programokat, szállást és teljes ellátást biztosít a táborozás során.
Hogyan lehet valaki „gyalogos vándortábor-vezető pedagógus”?
A „Gyalogos vándortábor-vezető” továbbképzést a Testnevelési Egyetem hirdeti meg. A 30 kreditpontos akkreditált pedagógus továbbképzés legközelebbi turnusa 2024. elején indul.
A továbbképzés 30 órás, két hétvégét vesz igénybe. Szállást, étkezést és vizsgadíjat tartalmazó költsége 20.000 forint/fő.
További információ és a jelentkezés feltételei, illetve menete a www.tf.hu vagy a www.erdeivandor.hu/kepzes oldalon olvasható.
Mi a különbség a csomagszállításos és a csomagszállítás-mentes útvonalak között?
Egyes útvonalakon autókkal szállítjuk át a résztvevők csomagjait a soron következő táborhelyre, így a táborzók a táborhelyváltások során is csak kishátizsákkal túráznak. Ezeknél az útvonalaknál könnyebb a haladás a táborhelyek között, így a résztvevők nagyobb távokat is meg tudnak tenni.
Más útvonalakon a résztvevők maguk viszik a csomagjaikat a táborhelyváltáskor igazi vándorokként, ami nagyobb kihívást és teljesítményérzetet jelent. Ez a túrázási mód nem csak testileg erősít meg, hanem gondolkodásra is nevel. Arra ösztönözi táborzókat, hogy csak annyi felszerelést hozzanak magukkal, amennyi valóban szükséges, és felhívja a figyelmüket a környezettudatosságra, hiszen az autós szállítás helyett egy környezetbarát megoldást választottak.
Hogyan készüljek az Erdei Vándortáborokra?
Az alábbi linken keresztül elérhető a felkészülést segítő útmutató, mely hasznos tanácsokat nyújt mind a táborra való felkészülés, mind a praktikus pakolás és kényelmes felszerelés terén.
Felkészülési útmutató
MILYEN SPECIÁLIS ÉTKEZÉSI IGÉNYEK TELJESÍTÉSÉT TUDJA VÁLLALNI AZ ERDEI VÁNDORTÁBOR PROGRAM?
Szeretnénk, ha táborainkban azok is biztonsággal részt tudnánk venni, akiknek az étkezése külön odafigyelést igényel. Munkatársaink és az útvonalak felelősei mindent megtesznek annak érdekében, hogy felmerülő igényekre megoldást találjanak. Sajnos azonban az erdő mélyén a lehetőségeink korlátoltak, az étkezések lebonyolítását vállaló szolgáltatók a legtöbb esetben nincsenek felkészülve a különféle ételintoleranciák kezelésére, így csak a legáltalánosabb diéták (glutén- és laktózmentes) kiszolgálását tudjuk minden útvonalunkon biztostani. Ezeken kívül az egyes útvonalak eltérő módon tudnak reagálni a felmerülő kérésekre, melyről az útvonal felelősétől tud bővebb információt kérni. Felhívjuk figyelmét, hogy a Programmal együttműködő étkeztető cégek az intoleranciát kiváltó alapanyagokat elhagyva tudják csak megoldani a mentes-étkeztetést, az élelmiszerek tárolása illetve feldolgozása vegyes konyhán történik, így a keresztszennyeződés lehetőségét nem tudják kizárni! Amennyiben csoportjába fokozottan érzékeny táborozó tartozik, kérjük, hogy Ön vagy a szülő vegye fel az útvonalfelelőssel a kapcsolatot.
Milyen vándortáborozási lehetőségek vannak az erdei vándortáborokon kívül?
Az erdei vándortáborok mellett az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda három további jármódban hirdet szintén egyhetes vándortáborokat. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség szervezésében vízi vándortáborok, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében bringás vándortáborok, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája szervezésében pedig zarándoktáborok is indulnak.
Még több információ a további lehetőségekről: http://vandortabor.hu/
Hová fordulhatok a kérdéseimmel?
Részletes információk olvashatók a www.erdeivandor.hu oldalon.
További esetleges kérdéseikre készséggel válaszolunk az [email protected] e-mail címen vagy a +36 20 229 2246 telefonszámon.
Egyéb hírekkel és aktualitásokkal kapcsolatban megtalálhatóak vagyunk a Facebookon: https://www.facebook.com/ErdeiVandor/ és az Instagramon is: https://www.instagram.com/erdeivandor/.
Jó készülődést kíván a táborozásra:
az Országos Erdészeti Egyesület!