Bejelentkezés

Útvonalak


Erdei vándortábor a Pilisben

Látványos történelmi időutazás a fővárostól Visegrádig! Pilisi túránk a szentendrei HÉV állomásról indulva bepillantást nyújt a Visegrádi-hegység természeti értékeibe, és a magyar történelem emlékeibe.

A túra kezdetén a Kő-hegy megkapó panorámájával inthetünk búcsút az urbanizált környezetnek, majd érintjük a Holdvilág-árok hűvös szurdokvölgyét, és a Dunakanyar legszebb látványát kínáló Prédikálószéki-kilátót. Ezt követően felfedezzük az eredetileg kizárólag vadászok által használt vadregényes Spartacus-ösvényt, végül megérkezünk Visegrádra, ahol az egykori királyi székhely és a Madas László Erdészeti Erdei Iskola szomszédságában, a Mogyoróhegyi Campingben pihenhetjük ki az elmúlt napok vándorlását. S ha már így adódott, a program keretében a táborozók megtekinthetik a történelmi fellegvárat, és részt vehetnek egy izgalmas erdei iskolai foglalkozáson is.

Pilis - Erdei Vándor útikalauz (2020.)



Táborhelyek

1-2. éjszaka: Kőhegyi Czibulka János Menedékház
(telepített sátortábor, közösségi térrel, kiszolgáló épülettel, fürdési lehetőséggel, áramellátással)

3-4. éjszaka: Pilisszentlászló, sportpálya melletti önkormányzati ingatlan
(telepített sátortábor, közösségi térrel, kiszolgáló épülettel, melegvizes fürdési lehetőséggel, áramellátással)

5-6. éjszaka: Visegrád, Mogyoróhegyi Camping
(telepített sátortábor, közösségi térrel, kiszolgáló épülettel, melegvizes fürdési lehetőséggel, áramellátással)


Heti program:

1. nap:

Szentendrei érkezésünk után első szálláshelyünk, a Kőhegyi Menedékház felé vesszük az irányt, ahol meleg vacsora vár minket.

Napi útvonalhossz: 6,3 km
Napi szintemelkedés/lejtés: 262/7 m

 

2. nap: 

A második nap két túralehetőség közt választhatunk:

A-túra: Reggeli után nekivágunk második napi körtúránknak, amely a Kő-hegy – Holdvilág-árok – Bölcső-hegy – Lajosforrás – Vasas-szakadék – Kőhegyi Menedékház útvonalon visz bennünket. A napi gyaloglás után meleg vacsora vár minket a szálláshelyen.

Napi útvonalhossz: 17,2 km
Napi szintemelkedés/lejtés: 749/749 m

B-túra: Reggeli után nekivágunk második napi túránknak, amely a Kő-hegy – Lajosforrás - Holdvilág-árok – Lajosforrás – – Kőhegyi Menedékház útvonalon visz bennünket. A napi gyaloglás után meleg vacsora vár minket a szálláshelyen.

Napi útvonalhossz: 12 km
Napi szintemelkedés/lejtés: 516/516 m

 

3. nap:

A Kőhegyi Menedékháznál elfogyasztott reggeli után harmadik napi, táborhelyváltó túránknak indulunk neki. A túra Kő-hegy – Vasas-szakadék - Lajosforrás – Dömör-kapu – Öreg-nyílás-völgy útvonalon át visz minket a pilisszentlászlói sportpályánál felállított táborhelyünkig. A tábor elfoglalása után a Kisrigó Vendéglőbe sétálunk, ahol a nap fáradalmai után meleg vacsora a jutalmunk.

Napi útvonalhossz: 11,1 km
Napi szintemelkedés/lejtés: 344/341 m

4. nap:

Reggeli után ismét egy körtúrára indulunk, ezúttal a Prédikálószéki-kilátóhoz, ahol megcsodálhatjuk a Dunakanyar legszebb panorámáját. A napot ismét meleg vacsorával zárjuk a Kisrigó Vendéglőben.

Napi útvonalhossz: 15,6 km
Napi szintemelkedés/lejtés: 291/291 m

5. nap:

Ötödik napi táborhelyváltó túránk során választhatunk, hogy a Szent László-völgyön, vagy a Dunakanyar leglátványosabb, de egyben legkeskenyebb túraösvényén, a Spartacus-ösvényen keresztül jutunk el Visegrádra, a Mogyoró-hegyi Campingben lévő következő táborhelyünkig. A napot meleg vacsorával zárjuk a Mogyoróhegy Étteremben.

A-túra (Csomagokkal):

A1: Pilisszentlászló – Spartacus-ösvény – Apátkúti-völgy – Visegrád – Salamon-torony – Mogyoróhegyi Camping (Napi útvonalhossz: 12,9 km, Napi szintemelkedés/lejtés: 225/355 m)

A2: Pilisszentlászló – Szent László-völgy – Apátkúti-völgy – Visegrád – Salamon-torony – Mogyoróhegyi Camping (Napi útvonalhossz: 12,5 km, Napi szintemelkedés/lejtés: 129/269 m)

B-túra (Csomagok nélkül):

Pilisszentlászló – Spartacus-ösvény – Bertényi Miklós Füvészkert - Apátkúti-völgy – Visegrád – Salamon-torony – Mogyoróhegyi Camping (Napi útvonalhossz: 15,8 km, Napi szintemelkedés/lejtés: 328/461 m)

 

6. nap:

A hatodik nap ismét több lehetőség közül választhatunk:

A-túra:

Reggeli után ismét körtúrára indulunk. A visegrádi Fellegvár felé vesszük az irányt, majd az Apát-kúti-völgyön keresztül jutunk el a Bertényi Miklós Füvészkertig. Visszafelé útba esik a Salamon-torony, de előtte kis kitérővel a Bánya-tetői kilátó is megtekinthető. 


Este meleg vacsora vár minket a Mogyoróhegy Étteremben.

Napi útvonalhossz: 14,2 km
Napi szintemelkedés/lejtés: 515/370 m

B túra:

Amennyiben előző nap már útba ejtettük a Bertényi Miklós Füvészkertet, ezen a napon meleg idő esetén érdemes beiktatni egy pihenőnapot, amihez megfelelő helyszínt nyújthat a Dunabogdányi  szabadstrand. Itt úszva, ejtőzve, játszva kipihenhetjük az elmúlt napok fáradalmait.

Reggeli után ugyan ismét túrára indulunk, de csak a Dunabogdányi Szabadstrandig, ahonnan kedvünk szerint ugyanazon az útvonalon érdemes majd visszatérni a Mogyoróhegyi Campingba. Este meleg vacsora vár minket a Mogyoróhegy Étteremben.

Napi útvonalhossz: 12,4 km
Napi szintemelkedés/lejtés: 269/269 m

7. nap: 

Hetedik nap reggelén, búcsúzóul a Madas László Erdészeti Erdei Iskola vízbiológiai foglalkozásán vehetünk részt, majd Visegrád felé vesszük az irányt, ahonnan élményekkel telve indulunk hazafelé.

Napi útvonalhossz: 3,9 km
Napi szintemelkedés/lejtés: 68/265 m


Választható indulási napok:

HétfőSzerdaPéntek
-2021. június 16.2021. június 18.
2021. június 21.2021. június 23.2021. június 25.
2021. június 28.2021. június 30.2021. július 2.
2021. július 5.2021. július 7.2021. július 9.
2021. július 12.2021. július 14.2021. július 16.
2021. július 19.2021. július 21.2021. július 23.
2021. július 26.2021. július 28.2021. július 30.
2021. augusztus 2.2021. augusztus 4.2021. augusztus 6.
2021. augusztus 9.2021. augusztus 11.2021. augusztus 13.

 

  • Időtartam7 nap / 6 éjszaka
  • NehézségKözepes
  • Hossz~76-83 km